Téltemetőt a díszkertekbe

Téltemetőt a díszkertekbe

Gazdabolt 2013. jan. 25.

A téltemető (Eranthis hyemalis), gyakran télikének is hívják az egyike a legkorábban virágzó növényeknek. Kikeletnyitóként is emlegetik. Az apró egyvirágú növény február végén, március elején nyílik. Lehet bármilyen zord és hideg a tél akkor is virágzik. Az egyik védett faja hazánkban vadon is megtalálható.

Magyarországon a gyertyános-tölgyesekben, és a liget erdőkben találkozhatunk a védett fajával. Állítások szerint még a középkorban került hazánkba, mint dísznövény, vannak, viszont akik ezt cáfolják, és azt állítják, hogy XVII. században érkezett el hozzánk.

Gumós, tőleveles, 8-18 cm magasságot elérő növény. A tőlevelei szeldeltek, csak a virágzás után jelennek meg, de a tavasz folyamán vissza is húzódnak. Terjedését a hangyák segítik elő, méghozzá azzal, hogy a tüszőtermés magvait széthordják. Virágai színe, aranysárga. A virágok alatt három szálasan sallangos gallérozó fellevél helyezkedik el. Virága csúcsálló, hosszúkás külső virágtakaró levelei vannak a belső virágtakaró levelek keskenyebbek. A növény örvösen csoportokban hajt ki, egy virágszáron mindössze egy virágot hoz. Érdekessége, hogy virágai kizárólag napsütésben nyílnak! Előfordul, hogy némely példánya már január végétől virágzik. Az apró kis gumók alulról folyamatosan pusztulnak.

Figyelem mérgező növény!

A kereskedőtől vásárolt szárazon csomagolt gumókat, áztassuk be pár órára a vízbe. Ezután ültessük is el azonnal. Amennyiben nem szárazon csomagolt gumókat vásároltunk, a hagymák viszont fonnyadtabbak akkor ajánlott még az elültetés előtt nedves tőzegbe vagy homokba tenni őket. Ültetése sekélyen történjen 1-5 cm mélységbe. A laza és üde talajt kedveli.

Hagymáját jó minőségű, nem száraz talajba kell ültetni a nyár végén, ősz elején. Nem szereti a közvetlen napfényt ezért a félárnyékos, árnyékos helyt igényel. Amennyiben nem háborgatják, úgy szőnyegszerűen elterjed, és beborítja a talajt. A kemény, hideg télkedvező a virágzásnak. Szaporítható magvetéssel, tőosztással.

Előnye, hogy már nagyon korán virágzik és a hideg tél ellenére üde színfolttá válik a kertünknek. Ablakunkból kitekintve a tavasz üzenetét hozza el számunkra.