Hosszú ősz, vidám gazélet

Hosszú ősz, vidám gazélet

Gazdabolt 2013. okt. 31.

A haszonnövényekkel foglalkozók, így a hobbikertészek életének megkeserítői a gyomok. Valamilyen formában állandó harcot kell vívni velük. A bizonytalan siker érdekében jó lenne, ha a hobbikertészek is megismerkednének velük, nemcsak fel kell őket ismerni, hanem azt is ajánlott tudni, hogyan vannak árunkra és hasznunkra. Ha számokkal bemutatni őket a világ flórájában, akkor kiderül, hogy a mintegy 200 ezer növényfajból, hatezernél alig többet, főleg gyomként tartanak nyilván, de közöttük is csak kétszáz szokott kellemetlenséget okozni. Ha mindezt a hétköznapok nyelvére fordítjuk, kiderül, hogy a csaknem teljes gyomborításunkat alig félszáznyi faj adja.

Jellemző rájuk az is, hogy látszólagos összevisszaságban fejlődnek, kihasználnak minden lehetőséget, hogy felüssék fejüket, ezért szünet nélkül résen kell lenni. A türelmes botanikus többféle, egymásra életforma rendszert alkottak, amelyre alapozva lehet ellenük kémiai és fizikai eszközökkel harcolni.

Az idei, hosszú ősz is tartogat különlegességet, mert hosszú életük lett olyanoknak, mint a keserűfüvekből sokféle, de pásztortáska, tyúkhúr, árvacsalán, pitypang is kései virágot bonthat. Az aggófű esetében nem számít ritkaságnak, hogy egészen a fagyokig rendszeresen próbálkozik friss virágokkal.

A gyomokról szóló bejegyzésből nem maradhatnak ki a kultúrgyepeket csúfító egyszikűek, azok, amelyeket szelektív gyomirtókkal képtelenség kipusztítani. Mind között az egyik legnagyobb esztétikai kárt az egynyári perje (Poa annua), s a hozzá hasonlóan a kis- és nagy tőtippan (Eragrostis poaeoides, E. megastachya) okozza. Szerencse, hogy csak egyetlen szezonban élnek. De nagyon trükkösek, mert igen gyors a fejlődési ciklusuk. Ha kedvező életfeltételekre lelnek, ami számukra a nedvességet jelenti, akkor akár egyetlen nyáron több generációjuk is kifejlődhet. Ahogy már szó került róla – a gyepen – ellenük képtelenség vegyszerrel védekezni. Ezért, marad a sűrű vetés, s, amint megjelennek ki kell őket húzgálni, vagy kapálni.