Csodafegyver a pincírozó olló

Ahol gyümölcsfa, szőlő van, ott a metszőolló nyáron sem pihenhet. Ilyenkor kell(ene) a hajtásválogatás, zöldmetszés munkáit elvégezni. A lombfelület helyes csökkentésével ugyan gyengül a növény, de az energiáit a megmaradt részek erősítésére fordítja. A zöld metszés elsősorban azoknak ajánlható, akik számára a fás metszés már rutin. Érdemes feleleveníteni a régi hagyományos metszést kiegészítő eljárásokat is, ilyenek: köpüjözés, törzserősítő csapok alkalmazása, rügy alatti és rügy feletti bemetszések, pincirozás, álsudaras metszés, rügyledörzsölés, hajtáscsavarás, megtörés, le- és felkötözések, kitámasztás. Ezek a trükkök nem azért merültek feledésbe, mert nem jók, csupán a nagyüzemi termesztésben nincs rá idő.

A legtöbb gyümölcsfa és a szőlőtőke már pontosan „tudja” melyik termését fogja megtartani, megérlelni. Metszeni nemcsak télen, tavasszal, nyáron is kell. Mostanában kezd ugyanis intenzívebbé válni a hajtásnövekedés is. Érdemes a felesleges hajtásokat, vesszőket eltávolítani. A zöldmunka célja, hogy a gyümölcsök, fürtök ne a sűrű, árnyas koronarészeken legyenek és harmonikus egyensúly alakuljon ki a termő, s az ezt szolgáló zöld felület között. A nyári beavatkozás –, az, hogy a termés környezetéből a sűrítő részeket egy nyisszantással eltávolítják – több szempontból káros is lehet. A lombhullató növények kérge alatt, az aktív időszakban a vándorló hormonok utasítására olyan fontos biológiai folyamatok követik egymást, mint az évi termés érlelése, cukorgyűjtés, vagy annak leállítása, a jövő évi termőrügyek kialakulása. Ezeket a folyamatokat megzavarhatja a zöld metszés. Nem érdemes sok leveles részt eltávolítani, mert így a kevésbé védenek a napégés és a jégverés ellen.

A zöld metszés időzítésénél fontos a korai beavatkozás. Célszerű minél kisebb növényi részt eltávolítani. Ezzel okozzuk ugyanis a legkisebb veszteséget a növénynek. (Ismertetésünket mégis fordítva, a nagyobb vágásokkal kezdjük.) Vadalásnak mondják azt, amikor a nemes rész alatti helyről előtörő vad (alany)hajtásokat eltávolítják. Ha ilyet találnak, akkor érdemes a talajt is kibontani és az eredési hely közvetlen közeléből eltávolítani a hajtást. Erőteljes metszés az is, amikor a korábbi, vastagabb ág, gally eltávolításának környezetéből előtörő úgymond vízhajtásokat kivágják. A legjobb az lenne, ha 5-10 centiméteres korukban végeznék el az eltávolítást. Ilyenkor kézzel ki es lehet törni a még zsenge hajtás. Később már vágni kell, Ez viszont óhatatlanul azzal jár, hogy a következő évben a már erős vízhajtás megmaradt alapi részéről újabb vízhajtások törnek elő. A fa belső információs rendszerét egyes vízhajtások meghagyásával be lehet csapni. Egy-egy ilyen csoportból a már kialakult korona szempontjából kedvező állásúvá nevelhető, egy, legfeljebb két hajtás. Ezeket 30, vagy 60 fokos szögben, más ágakhoz, vagy a földhöz kell kötözni, de a ferdeség beállítható ráaggatott nehezékekkel is. Azért fontosak e szögek, mert az ilyen állású hajtások gyorsan és egyenletesen berakódnak termőrügyekkel, s az így munkába fogott egykori vízhajtás a harmadik évre, a korona ifjításakor már értékes olyan fiatalító alap lehet, és e fölött el lehet távolítani az esetleg elöregedett ágat.

A metszőollóra van szükség akkor is, amikor az egymással versengő konkurens vesszők egyikét eltávolítják. Meg kell ezektől szabadulni, ahogy az ágvégi több azonos értékű hajtásokból álló „boszorkányseprőt”is alaposan meg kell ritkítani. Azokon a fákon, ahol a gyümölcs a fák belsejében is bőven van, érdemes idejekorán szolid színező hajtásválogatást végrehajtani, Ennek célja, hogy a gyümölccsel berakott vesszők, szellős, a napfénnyel átjárt helyen legyenek. Ha a munkát időben és jól sikerül elvégezni, akkor egy héttel korábban szedhetik a gyümölcsöt.

Az igazi sziszifuszi, ugyanakkor a leghatásosabb zöldmunka a vitorla, illetve a hajtás visszacsípése. Ezzel a munkával lehet, a növény számára legkisebb veszteséget okozva rendet teremteni a fontos és a megmaradásra ítélt hajtások között. A visszacsípést körömmel is el lehet végezni, a kényesebb kezűeknek ajánlható, vásároljanak párszáz forintért, egy olcsó szőlőszüretelő, vagy egyenes pengéjű pincírozó ollót. A növekvő hajtás kissé meggörbülő csúcsi levélegyüttesét mondják vitorlának. A hajtás növekedését meghatározó tenyészcsúcsot körülfogó vitorlát arról is fel lehet ismerni, hogy levelei pirosasak és a kisebbek a már megállapodottaknál. Csak ezeket a leveleket – és nem a hajtáscsúcsot! –  félbe kell csípni, vagy vágni. Ezzel a tenyészcsúcs kevesebb tápanyaghoz jut, s 2-3 hétre leáll a növekedése, ezt kihasználva a növekedésre ítélt rész jókora előnyre tehet szert. A vitorla visszacsípés egyszer megismételhető.

A hajtás visszacsípést nevezik pincírozásnak, ekkor 6-8 levéllel a tenyészőcsúcsot el kell távolítani. Ezt abban a koronarészben kell alkalmazni, ahol nem megfelelő a kialakult hajtásrendszer. Ekkor a növekedés megáll, a megmaradt hajtáscsonk vastagodik, a két végálló rügyből egyenértékű új hajtás alakul ki, s közülük lehet majd választani. A a hajtáscsonk alsóbb rügyeiből valószínűleg termőrügyek lehetnek.