gazdazona.hu

Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2015/12

Hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjáráshoz. Az ország egyes településein a jég tarolt, másutt még mindig a
csapadék hiánya a legnagyobb gond. Ennek megfelelően eltérőek a növényvédelmi feladatok is.

► Viharkár, jégverés után S.O.S. lépni kell, lehetőleg 12 órán belül. Amennyiben a növényeinket már nem
perzselik a réztartalmú készítmények, úgy ezekkel a sebeken megjelenő baktériumok és egyes gombák ellen is
védekezhetünk. (Kecskeméti kolléganőm eredményesen használja a sebek lezárására a Fitokondi illetve a
fertőtlenítésükre a SteriClean Plant lombtrágyákat, pontosabban „növénykondicionáló készítményeket”.)

► Minden gyümölcsfajnál megjelent a monília. Nem is csodálkozhatunk, megsérült a növények bőrszövete. A
fertőzött termések leszedése, összegyűjtése után, permetezhetünk is. Felszívódóak: Systhane Duplo (más néven
Talentum), Topas 100 EC, Teldor 500 SC, Switch 62,5 WG, Chorus 50 WG, Signum WG, stb. Keverjük a
fentieket kontakt szerekkel pl. a kiváló mankoceb hatóanyagúakkal vagy a rezekkel.

► A fentebbi, aláhúzott készítmények egyben az almások varasodása illetve némelyikük a körterozsda ellen
is engedélyezett. Mindkét gomba megjelent, az időjárástól függően, védekezni kell ellenük.

► A virágzó szőlőt támadja a lisztharmat, néhol már a peronoszpóra is. A betegségek szempontjából a
legérzékenyebb fejlődési szakaszában van a szőlő. A tarka szőlőmoly hernyói is rágnak, védekezni kell.
A virágzó szőlőben, sok kertész nem kockáztat a rézzel és a kénnel. A rezek helyett a kontakt mankoceb és a
metiram hatóanyagok használhatóak, míg lisztharmatra a kontakt Karathane Star engedélyezett.
Az esőkre gondolván, most mindenképpen javaslom a felszívódó partner bevetését is. Csak felszívódó
hatóanyagú, lisztharmat elleni pl.a Systhane Duplo (azaz Talentum), Cyflamid, a Bumper 25 EC, a Dynali, a
Topas 100 EC, stb. Csak felszívódó hatóanyagú a peronoszpóra elleniek pl. a Lieto, a Mildicut, a Profiler, stb.
A Quadris mindkét gomba ellen engedélyezett, feltétlenül ki kell egészíteni kontakt készítménnyekkel.
A rezisztenciatörés miatt már a gyártásnál kontakt hatóanyaggal kombinált felszívódók közül a peronoszpóra
elleniek: Electis 75 WG (más néven Roxam 75 WG ), Acrobat MZ, Ridomil Gold MZ, Enervin, Equation
Contact, Lieto, Profilux, stb. A Cabrio Top mindkét gombára engedélyezett.
A virágzás miatt, elkülönítve sorolom a peronoszpóra elleni, felszívódó és réztartalmú készítményeket: Kupfer
Fusilan WG, Forum R, Ridomil Gold Plus, Curzate Super DF, Galben R, Amaline Flow, stb.
Két kontakt hatóanyag kombinációja is felerősítheti egymás hatását, pl. a peronoszpóra ellen: pl. a Cuprofix
30 DG mely réz és mankoceb tartalmú, hasonlóan a Cupertine M-hez és a Miltox Speciál Extra WP-hez.

► „A legtöbb gyümölcsmoly intenzíven rajzik, kérem, nézzék meg a fogási táblázatunkat. A gombaölő
szereket egészítsék ki a megfelelő rovarölő szerrel és lombtrágyával is. Lásd a 8. felhívást. A párás időjárás
kedvez a levéltetveknek is, a száraz tavaszokhoz képest nagyon felszaporodtak. Sok moly elleni készítmény a
tetvekre is hatásos pl. a Mospilanok, illetve speciális levéltetű irtó szereink is vannak. Lásd 6. felhívást.”
Nincs változás, az előző levelemből idéztem. A legtöbb molyfajunknál már kikeltek és károsítanak a lárvák,
érdemes megnyitni a Budapesti Corvinus Egyetem hőösszegszámítással készült jelentéseit is.
Az előző évek csapdázási adatai azt mutatják, hogy a szüretig, folyamatosan számítani kell a molyok jelenlétére,
károsítására. Megszűntek az egyértelmű rajzáscsúcsok, folyamatosan védekezni kell ellenük.
Budapest, 2015. június 11. Szép kertet, jó szüretet kívánok, üdvözlettel: Zsigó György, NMNK

Címkék: , , , , , ,

Egy hozzászólás

  1. avatar

    Antalné Baranyi2015. június 22. hétfő at 19:12

    A szépen elvirágzott szőlő fürt kezdeményei száradnak,letörnek. Lisztharmat,peronoszpóra a probléma ?Köszönöm ,és várom tanácsát ! Üdvözlettel : Katalin.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*