Megújuló kastélyparkjaink

Megújuló kastélyparkjaink

Gazdabolt 2015. júl. 12.

Az igazi kertbarát, ha utazik parkturista is lesz. Ha lehet, a külföldi utak programjait úgy tervezik, hogy jusson idő egy-egy köz, vagy magánpark vizitálásra is. Mostanában már itthon is rdemes körbe nézni, hiszen az uniós fejlesztési programok révén, az egykor szép kastélyok kezelői sikeres pályázás után hozzákezdtek az épületek és a parkok megújítására. A már megkezdett munka folytatódik, hiszen a Nemzeti Kastélyprogram keretében 2020-ig tizenöt kulturális örökségi helyszín újul meg. Mindehhez hozzátartozik, hogy sokhelyütt a hangulatért felelős évszázados fákat újakra cserélik, de a kertépítők modern technológiával a régi tervek alapján dolgoznak. Vagyis néhány évtized múlva a parkok is pompásak lesznek.

Megújuló kastélyparkjaink

Nagy igyekezettel folyik a keszthelyi Festetics-kastély felújítása. A bezárt kapura aggatott ragacsok és az ilyenkor megszokott plakátokról kiderül, hogy a látogathatóság zavartalan, viszont egy-másfél év alatt elkészülnek a kétmilliárdos munkával. A tervek szerint beruházás várhatóan 2015 végéig fejeződik be.

Most a rekonstrukció keretében mintegy nyolchektáros területen állítják helyre a veszélyeztetett vagy már teljesen eltűnt kertépítészeti elemeket: a hercegnői kamarakertet, valamint a tavat és a hidat. A beruházás keretében több száz idős fa ápolását és újak ültetését, cserjék, rózsák, talajtakaró és évelők telepítését, a tó helyreállítását, padok kihelyezését, szórt burkolat építését és gyepesítést tervez a kastélymúzeum.

A füzérradványi Károlyi-kastély, valamint a hozzá tartozó, országos természetvédelmi oltalom alatt álló, csaknem 90 hektáros történeti parkjának rekonstrukciója 250 millió forintba került, a kert már szabadon látogatható. A kivitelezést a Pilisi Parkerdő Zrt. végezte. A munkálatokat fakivágással és bozótirtással kezdték meg; a tájidegen, agresszív, nem védett növények ritkításával és irtásával újra biztosított a védett és őshonos fajok élettere. Újból kiépítették a parkot átszövő, kiterjedt sétány-hálózatot, és felújították a park hat hídját, miként a terület bevezető útját szegélyező Fenyves-allét is. A park vízrendszerének újbóli felélesztése magába foglalta a zsiliprendszer és támfalak felújítását, a csatornák kotrását, és a források revitalizációját is.

A Batthyányaknak-mint Bicske földesurainak - a XVII. sz. elejétől meghatározó szerepük volt település történetében. Kastélyuk egykori tájkertje igen szép példája volt az angolparkoknak. Nem hiányoztak a nagykiterjedésű gyepszőnyegek, a tájban honos fákból álló facsoportok, egyedülálló "egzóták", kanyargós utak, lugasok, hidak, grották, üvegházak sem. A II. világháború után a 28 hektáros parkból kb. alig 11 hektárt parknak hagytak meg, a többiből gazdaságot létesítettek. A háborút követő években eredeti szépségében pompázott ismét a gondosan ápolt arborétum. A romantikus környezet több filmrendezőt ihletett arra, hogy itt forgasson. Sok kisebb részletet felhasználó jelenet mellett több nagy műsorfilm külső - s egy-egy belső-felvétele is itt készült,. a Szegény gazdagok, Kard és kocka, 39-es dandár, Tessék engem elrabolni, a filmkockákon is megörökítve a Batthyány-kastély jellegzetesen szép parkját.

Több éves munka zárult le a bicskei Batthyány-kastély kertjében: elkészült a kastélypark teljes rekonstrukciója, melyre több mint 237 millió forintot fordítottak. A mostani rekonstrukció során 2014 tavasza és 2015 nyara között zajlott, a park növényzetének revitalizációjából és az ehhez szükséges öntözés kiépítéséből, a történeti úthálózat részleges rekonstrukciójából, a műtárgyak helyreállításából, valamint a kerti tó megújításából állt. A mintegy 12 hektáros parkban 127 fát, mintegy 17 és fél ezer cserjét, valamint több mint 85 ezer talajtakaró növényt ültettek el.

Időközben megkezdődött a Tata tóvárosi Angolpark felújításának második üteme, melyben egy 1823-as helyszínrajz alapján megújítják a park faállományát, korhű módon helyreállítanak több épületet. Az Angolpark Tata tóvárosi városrészében található, a 25 hektáros, mesterséges Cseke-tó mellett. Magyarország első angol mintára készült, nagy kiterjedésű parkját 1783-ban alakította ki az Esterházy-család birtokán Böhm Ferenc uradalmi mérnök.

Több éves előkészítő munka után elkészültek az alsóbogáti Festetics-Inkey-kastély 13 hektáros történeti parkjának felújításával. Az alsóbogáti Festetics-Inkey-kastély 1853 táján egy barokk kastély klasszicista stílusú átépítésekor nyerte el ma is látható formáját. A kastélyparkban számos különleges növény - páfrányfenyő, tiszafa, vasfa, piros virágú galagonya - található, de jelentős számban fordulnak elő nagy törzsátmérőjű platánok - itt található a 2012-es magyarországi év fája versenyben döntős platánfa is -, de nem sokkal kisebbek a tölgyek, az ezüst hársak, a hegyi és korai juharok, a magas kőrisek.

A korabeli fényképek és leírások alapján helyreállított, a kulturális örökségvédelem szempontjából kiemelt fontosságú kastélypark rekonstrukciós munkálataihoz 250 millió forint uniós forrást nyert el az Alsóbogátért Alapítvány. Kitisztították a korábban elhanyagolt területet, növényeket és virágokat ültettek, rendbe tették a patak környékét és teniszpályákat építettek, az egyiket éppen ott, ahol eredetileg is volt. Sétautakat alakítottak ki, az eredetivel egyezően megépítettek egy náddal fedett pihenőt a tó közepén, amelyhez egy fahíd vezet.