A kánikulában a földben főnek a növények

A kánikulában a földben főnek a növények

Gazdabolt 2015. júl. 27.

A mostani rettenetes melegben szerencsés az a növény, amelyik olyan kertben élhet, ahol a gazda állandóan otthon van és gyorsan tud segíteni, ha a kánikulában apad a nedvesség vagy, az amúgy félárnyékba való növények számára túlságosan erős a napfény. Ha rendszeres lehet az öntözés, akkor az ilyen helyen, akár egy oázisban, a növények élete biztonságos. De arra is fel kell őket készíteni, hogy néhány napra, hétre magukra maradhatnak.

Mostanában, ahogy tartósan magas a hőmérséklet, vagy ahogy megváltozik a napfény „összetétele” fura dolgok figyelhetők meg a növényeken. A növényélettan ismerői pontosan tudják, hogy ilyenkor milyen biokémiai folyamatok rendezik át a sejtek fehérje-, só-, nedvesség viszonyait. Saját kertemben az amúgy egészséges ringlóknak az a negyedrésze, ahol a délutáni nap éri, úgy megbarnult, mintha malacperzselővel sütögettem volna. De a csak néhány reggeli órára napra kerülő fuksziák is szokatlanul sok virágot, kevesebb levelet hoznak. Mindkét jelenség azt jelzi, bajba került a növény. A vékonyabb héjú csonthéjasok egyszerűen megfőnek a napon. Ezek a gyümölcsök már friss fogyasztásra alkalmatlanok, legfeljebb pálinkának, lekvárnak valók, ráadásul lepotyognak, ha ottmaradnak, a fák alatti gyepet is kipusztítják. Ősszel a ringlókat úgy metszem majd, hogy tágasabb, több árnyékoló levélből álló koronát növesszen a fa. Remélem jövőre az árnyékban megbújó gyümölcsök nyugodtan beérhetnek. A fukszia napreakciója is természetesnek tekinthető, a növény érzi, hogy valami baj van. Mivel jó a talaja és elegendő vizet is kap, ezért igyekszik aktív ciklusát rövidítve, összes virágját kibontani és minél több termést hozni. Neki árnyékosabb helyet kell találni. Egyébként maguk a növények, főleg a fák, cserjék is ügyesen védekeznek, például az alsó, belső levelek napközbeni mozgásukkal igyekeznek árnyékba jutni.

A rozmaring ismeri a meleg túlélésének titkát

A velünk élő, pontosabban a gondozott növényeinket is az egyre melegebb nyarakor mind súlyosabb stressz éri. Mivel a melegedés, az egyre több kánikulai nappal járó változás tartósnak ígérkezik, ezért érdemes a kert mozdulatnak lakóit vagy kicserélni, vagy felkészíteni a forróságra.

Mivel a sikeres vízfelvétel a terebélyes gyökérzeten múlik ezért ilyet kell velük növesztetni. Ezért a lágyszárú növények – ez a gyepre is vonatkozik - öntözési ritmusát ritkítani kell, viszont az ilyenkor kijuttatott vízadagot ajánlott növelni. Ekkor a gyepalkotók arra kényszerülnek, hogy nagyobb gyökérrel próbálkozzanak. A szabadon álló növények táplálásánál figyelni kell a helyes dózisra és tájékozódni kell az egyre nagyobb számban megjelenő bioregulátorokat tartalmazó permettrágyák felől.

Még a kormányzat is reagált a kánikulára, hiszen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nyilatkozata szerint napjainkban a klímaváltozás egyik legjobban érezhető hatása, hogy egyre gyakoribb a szélsőséges időjárás; a felmelegedés mellett az is megfigyelhető. Jelentősen nő a szélsőségesen meleg napok száma, ami nagyon káros lehet a növényzetre. Megállapítják azt is megemelkedett hőmérséklet jelentősen befolyásolhatja a gyomnövények és kultúrnövények versengését, a gyomok magasabb hőmérsékleten ugyanis nagyobb termésveszteséget képesek okozni.