gazdazona.hu

Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2016/6

A tafrináról és a virágfertőző moníliáról szólt az előző két felhívás. Hűvösre, esősre fordult az időjárás
országszerte. Mindkét gomba újból támadhat. Csordás Csaba kollégám Marosleléről erős idei virágfertőzésről
számolt be kajsziban. A meggy még javában virágzik, most ez van veszélyben. Ne engedjék, hogy „elvigye a
köd a meggyet”! Kérem nézzék meg a 4. és az 5. levelemet.

► A keddi fotón látható Jonathán almán kihagyták a lisztharmat elleni védekezés két fontos lépését. Nem
metszették le a gyertyás vesszőket és nem kapott kénes lemosást a fa. A fertőzött rügyekből kitörő levélkék már
a további fertőzést biztosító nyári spórák (konídiumok) tömegétől fehérlenek. „Lisztesek lettek.” Nemsokára az
egészséges leveleken is megjelenik a fertőzés, majd a gyümölcsök következnek… Most az érzékeny fajtákat
S.O.S. permetezni kell, kontakt kénes gombaölőkkel! Pirosbimbós állapotig emelt, akár dupla dózissal is
kezelhetnek. Erről a készítmény címkéjén tájékozódhatnak vagy a növényvédelmi végzettségű eladókkal
pontosíthatják a permetlé koncentrációját. Nem sorolom fel a kénes szereket, számtalan változatban kaphatóak.

► Dr. Sípos Béla Zoltán tanár úr már február 8-án küldött egy levéltetves bodzáról készült fotót. Nem
csodálkoztam, enyhe volt a tél. Azóta fertőzött ribiszkéről, cseresznyéről és dísznövényekről készült képeket is
kaptam. A közönséges levélpirosító alma-levéltetű egyedeit a lisztharmatos Jonathánon fotóztam. Még csak
néhány levél sodródott, pirosodott, csak emiatt még nem permeteznék. Ámde egygazdás faj, nem vándorol el,
felszaporodhat. Folyamatosan figyeljék a fát! A speciális levéltetű elleni szerek mellett (pl. Pirimor 50 WG,
Teppeki) az egyéb rovarölők is hatásosak lehetnek. A kontakt piretroidok közül pl. a Karate 2,5 WG (Zeon 5
CS), Kaiso Garden, Nagomi. A felszívódó Mospilan 20 SG-t jól ismerik, újdonság a Mavrik 24 EW.

► Kajszin, szilván, almán is megtaláltam a sodrómolyok károsítását. A mai fotón a szétbontott kajszilevelek
között láthatjuk a hernyót. A rügyek kiodvasítása után az ágvégek kis leveleit szövi össze. Ha megzavarjuk,
szövedékfonalon a talajra veti magát. Általában a levélfészkükben bábozódnak. Az egynemzedékesekkel jövő
tavasszal találkozunk újra, a kétnemzedékesek nyáron a gyümölcshöz szőtt levél alatt rágcsálnak, hámozgatnak,
kaput nyitnak a gombáknak, baktériumoknak.

Amennyiben szükséges, védekezhetünk a lárva fejlődését gátló szerekkel pl. Dimilin 25 WP, Runner 2 F (és
névváltozata a Strip-10), melyeknek érintkezniük kell a hernyókkal, hasonlóan a jól ismert, itt is bevált kontakt
szerekhez pl. a Karate 2,5 WG (Zeon 5 CS), Cyperkill 25 EC, stb. A „bio” Dipel DF egy baktériumfaj spóráit és
toxinkristályait tartalmazza. Bármelyik szert is válasszuk, a permetlének be kell jutnia a „fészekbe”!

Budapest, 2016. április 9.

Jó egészséget, szép kertet kívánok:

Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2016/6

Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2016/6

Zsigó György, NMNK

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*