gazdazona.hu

Zsigó György – Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken – 2016/3

Feltöltve: , Szerző: , Kategória: Közterület | 0 hozzászólás

► Kedden felszereltük a vadgesztenyelevél-aknázómoly csapdáinkat. Már egy-két óra múlva 10-15 egyedet
fogott pl. az ELTE Füvészkertben. Nem is csodálkoztam, a fák napsütötte törzsén is bőségesen gyülekeznek.
Budapesten a levelek is kitelnek a jövő hétre. Indulhat a permetezés! A készítmények körében nincs változás: a
Dimilin 25 WP és a Runner 2 F (névváltozata a Strip-10 2F) mellett a „bióban” is engedélyezett NeemAzal T/S
engedélyezettek közterületen.

A fogási adatatokat keddenként feltesszük a www.magyarnovenyorvos.hu és www.zsigogyorgy.hu honlapokra.
Köszönöm a felhívásomra, csapdakezelésre jelentkező kollégák ajánlkozásait! Szűkösek a kereteink, de
azért kelet-nyugati irányban is tudtuk bővíteni a hálózatunkat. Az alábbi helyszíneken követjük a moly rajzását.

Csapda helyszínek

Csapda helyszínek

 

 

 

 

 

A  tavalyi lombbal telített, elhanyagolt vizes árok feletti fáknál elhúzódó rajzással és erős fertőzési nyomással
számolhatnak a kezelők. A lehullott, bábokkal fertőzött levelek őszi összegyűjtésével kezdődik a védekezés!

Időszerű növényvédelmi teendők közterületen

Időszerű növényvédelmi teendők közterületen

► A lisztharmatra mindig számíthatunk! A szántóföldön és az ültetvényekben is az egyik legnagyobb gondot
okozó gombabetegség. A közterületi juharokon, díszkörtéken, platánokon, bokrokon, egynyáriakon és a
vadgesztenyefajokon is védekezni kellene ellene. A gomba fonalaival bevont „lisztes” levelek fotoszintézise
lecsökken és a látványuk is ijesztő. A növények stressztűrő képessége rosszabb lesz, élettartamuk lerövidül. A
vadgesztenyék permetezésénél is adagoljanak gombaölő szert a permetlébe, már három, eltérő hatásmódú,
felszívódó készítmény is engedélyezett közterületre. Kérjék ki a növényorvosuk tanácsát, ugyanis a felsoroltak
közül némelyik a vadgesztenye guignardiája vagy a platán apignomóniája ellen is hatásos, de a peronoszpórás,
rozsda, szürkepenész és varasodás betegségekre is bevethetők. (A fotók a héten készültek.)
A díszalma fertőzött rügyeiből előtörő beteg levélkékről közvetlenül a fa lombkoronájában terjed a kórokozó.

► Megérkeztek az első lakossági bejelentések, a levéltetvek mézharmata miatt. A Populus simonii alatt
cuppogott a járda, ragadt az iskola kerítése. Az ágak többségén már ilyen kolóniákban sorakoztak a levéltetvek.

► Egy újabb atkaölő szer kapott közterületi engedélyt, június 30-ig. Már a Flumite 200 is alkalmazható a
levélatkák, a szövedék védelmében károsító takácsatkák, de bevált még a gubacsatkák fiatal telepei ellen is.

► Both Gyula Vas megyei növényorvos kollégám (a Prenor Kft. növényvédőse és a megyei kamara elnöke)
május 2-i budapesti előadására hívom fel a figyelmüket. A Növényvédelmi Klub meghívására A városi
növényvédelmi kártevők közegészségügyi jelentősége címmel tart előadást. Az időpont és helyszín: 2016.
május 2-án 15,00 órakor a Növény- Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság (1118 Budapest, Budaörsi út
141-145.) előadóterme. A klubdélutánok ingyenesen látogathatóak, mindenkit szeretettel látunk.

Budapest, 2016. április 16.
Üdvözlettel: Zsigó György, NMNK

Címkék:

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*