A leander szép, de kényes

A leander szép, de kényes

Gazdabolt 2017. ápr. 23.

Nehéz ellenállni a leander szépségének. Vásárlásra csábít dekoratív lombozata, élénk virágzata. Érdemes azonban a téllel is számolni, ősszel általában gondot jelent az elhelyezése, ugyanis a magyar teleket nem bírja.

A leander szép, de kényes

A nagyobb virágszirmú nemesebb leándereket olyan helyre kell tenni, ahol eső nem éri, mert az esőcseppek (és spriccelő locsolás) összeragasztják a sziromleveleket, amelyek megbarnulnak, s megrothadnak. A hazai dézsás növényekhez képest s leander rengeteg vizet fogyaszt. Egy ötven kilós földlabdás, terebélyes növény a melegebb napokon akár 20 liter vizet is elpárologtat. Ha kevés vizet kap, akkor leveleit eldobálja. A két, háromévente esedékes átültetéskor érdemes földjébe bőven keverni kókuszrostot. Ettől könnyebb lesz az edény, ráadásul ez a közeg jól raktározza a vizet is. Hiszen a rost térfogatának hétszeresét képes vízből felvenni, ami annyit tesz, hogy egy liternyi száraz rost hét liter vizet köt meg, s ezt a növény képes felvenni.

Szeptemberig hetente legalább egyszer kell tápoldatozni. A szakkereskedésekben lehet vásárolni leandernek való tápoldatot is. De jó neki az is, amelyiket virágzó növényekhez ajánlanak. Akinek viszont sok leandere, vagy virágzó dézsás növénye van, annak ajánlató, hogy vásároljon nagyobb kiszerelésben, úgynevezett foszfortúlsúlyos, vízben oldódó kombinált műtrágyát.

A teleltetés után természetes módon szokta levelei egy részét elveszíteni. Ha a felkopaszodott ágakon, néhány napon belül nem jelennek meg rügyduzzanatok, akkor az ilyen hajtásokat tőből ki kell vágni. Tavasszal az egész növényt meg lehet metszeni. Ilyenkor az idősebb ágak eltávolítására kell összpontosítani. Ezzel a metszéssel a következő évi bőséges virágzást alapozzák meg. A leánder ugyanis az előző évi hajtásokon virágzik. Az egyenletesen bő virágzás elérése érdekében a harmadoló metszést kellene alkalmazni. Mindén második oldalhajtást erőteljesebben (kétharmadát) kell levágni, a többit pedig a harmadával kell kurtítani. Az ilyen növény bokrosodik és virágzik is. A következő évben azokat a hajtásokat kell erőteljesebben metszeni, amelyek az idén hosszabbak maradtak.