gazdazona.hu

Diókételyek?

Különböző kertekben három diófám is van, a termés begyűjtése mindig egy verseny. Mert ebünk is részt vesz a munkában. Ropogtatja és fogyasztja is, de több a ropogtatás, mint a fogyasztás. A nagy lyukakkal a földön talált szemek bizonyítják, mások is dézsmálnak. Anyósom, családunk legnagyobb diófelhasználója elégedetlen, pedig mindent megteszek, hogy kedvébe járjak. Fogalmam sincs milyen fajtájúk, mert az egyik bő termő ugyan, de a termés apró. Ha már sikerül az acél keménységű héjat feltörni kiderül, az íze is finom. Ám e fa további előnye, hogy terjedelmes lombkoronája nyáron kiváló árnyékot ad és, ami szintén mellette szól: nem kell permetezni.

Diókételyek?

Diókételyek?

A másik fa, amolyan állatorvosi ló, tavasszal szépen kihajt, de a lemosó permetezés kevés neki, mert mindenféle baj gyötri életét csak a lustaságom hosszabbítja, mert valami miatt minden télen kegyelmet kap. A harmadik diófa a büszkeségem. Harminc éves lehet. A telken ahol egy nyári konyha mellett él, az elmúlt években kivirult, tisztes koronát, vastag törzset növesztett. Amíg birtokba nem kerültünk, szomorú sorsa lehetett, mert az előző tulajdonos naponta többször is a tövébe öntötte a mosogatólevet, ráadásul a szemét is ott landolt, jó, ha évente egyszer kialmozták szegényt. De ez a múlt.

Tíz év alatt sikerült derűs óriássá nevelni. Az idén végre egészségesnek tűnő, bő terméssel hálálta meg a metszést, fűrészelést, permetezést, trágyázást. Abban bízva, hogy a téli diós sütemények végre saját termésből készülhetnek, büszkén hoztam a kóstolót. De e, szemre már pompás, könnyen törhető dió is megbukott a vizsgán, keserűnek találtatott. Ellenben kaptam anyósomtól egy zacskónyi, tényleg minden dióálmot kielégítő diót, amit barátnője fia szedett a Dunakanyarban valahol.

A bölcsek szerint forró vízben kell kicsit áztatni az ilyen szemeket és a keserű anyagokat tartalmazó héjat ügyesen lehúzni, majd hagyni megszáradni és máris finom lesz. Erről annyit: hajrá.

Kertész vagy, biztos el tudod ültetni – kaptam a tanácsot, mondtam is a feleségemnek, a lassan kilencvenes mama miatt; életkedvét illetően nem kell aggódnunk, mert legalább tízéves projektben gondolkodik. A diómagonc, jó, ha a kihajtást követő tízedik évben hoz annyi termést, amennyiért a darálót érdemes előszedni. Azzal persze nem terheltem a társalgást, hogy a technológiai kockázaton túl a dió, magról történő szaporítása mekkora genetikai kockázatot rejt. Magát a diót egyébként nem nagy kunszt hajtatni, késő ősszel hűvös, száraz védett helyen ládában, homokba kell rétegezni. Télen néha meg kell öntözni, s tavaszra, ha minden jól sikerül, akkor ki is hajt. Ezt már csak a megfelelő helyre kell ültetni és várni tíz évet. Ám ekkor jön a meglepetés, mert messze nem biztos, hogy a termésnek finom dió ugyanolyan utódokat hoz.

Hosszan kellene magyarázni, hogy mi történt, de a lényeg: biztosabb eredményt hoz a vegetatív szaporítás. A két-hároméves csemetéket a kertészkedők maguk is beolthatják tavasszal, méghozzá a találó elnevezésű” négyfüles, héj alá oltással”. Erről, majd időben irunk, most inkább csak a hajtatásra kellene koncentrálni. Perzse mindezt megússza, aki a faiskolában vásárolt nemes dió oltványt ültet.

Valamennyi gyümölcs közül talán a héjasok tárolása a legkönnyebb, mert a vastag csonthéj megvédi a benne levő olajos magot a környezet káros hatásaitól. Padláson vagy egyéb száraz helyen akár évekig is eláll. Ha vékony rétegben helyezzük el és megóvjuk az erős napsütéstől, a porosodástól, a túlzott nedvességtől és a legnagyobb ellenségeitől a rágcsálóktól is.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*